A hetedik sor közepe 10 év után leáll. Magyarország egyik legrégebbi független filmes portálja a búcsúcikk szerint július 1-től nem frissül tovább egyik felületen sem, de az archívum továbbra is elérhető marad.
A filmes portált a VOX mozimagazin két egykori újságírója hozta létre, a bezárás oka pedig az, hogy gyakorlatilag nincsen meg a lehetőség a fenntartható működésre: “Most viszont eljött az a pillanat, mikor már a józan ész és nem a szív dönt. Hobbinak indult, de már nagyon régóta munkahelyünkké vált, ahol viszont mindenki ingyen dolgozott” – írja Csizmadia Gábor a lap egyik alapítója.
A befektetett ingyenmunka azonban “csak” eddig volt működtethető. Próbáltak pályázni, azonban ez sosem sikerült. Közösségi finanszírozási projektjeik pedig ugyan egy-egy ideig működtek, sőt ennek segítségével egy dokumentumfilmet is készítettek. “De a csoda kábé itt véget is ért” – teszik hozzá.
Magyar Narancs