Egy autóban, három papagáj és a család közé szorulva, épp az állatorvoshoz indulva tudta meg Rainer M. János, az 1956-os Intézet egykori főigazgatója, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője, hogy a munkájának és az intézetének vége. Széchényi neve számos áttétellel többször is fölbukkan a kultúrharcban. E családi névhez kötődik a függetlenségének fölszámolása előtt álló MTA éppúgy, mint az OSZK (1802), melynek szervezeti keretéből június 15-i hatállyal kivonták az ’56-os intézetet és a hozzá kötődő életrajzgyűjteményt. Az intézet a Veritasba olvad. Az intézetnek, a rendszerváltás gyermekének ezzel valószínűleg vége.
Történelmi nevek közt bolyongunk: Vásárhelyi Miklós, Tardos Márton, Litván György, Hegedűs B. András, Donáth Ferenc, Szabó Miklós. Vagy itt a néhai Fidesz. Az egykori “ifi radikális”. A Hősök terén elmondott Orbán-beszéd az önsajnáló mondattal, hogy a mi koporsónk, a hatodik, jelképesen a másik öt mellett van.
– Ahhoz képest – mosolyog Kozák Gyula örökös tag – egész jól elvannak. Lassan már mindent eluralnak.
168 Óra