Kölcsey-termet avattak az Arad Megyei Könyvtárban. – Az Arad Megyei Könyvtár link egyik olvasótermét nevezték el a 19. században alapított Kölcsey Egyesületről, amely a város közművelődését szervezte hajdanán, ma pedig a magyar kulturális élet egyik kovásza. A Kölcsey Egyesület rakta le tulajdonképpen – egyebek között – a mai könyvtár alapjait, és ennek mintegy elismerése a névadás az intézmény román vezetősége részéről. Az Arad Megyei Könyvtár igazgatója, Doru Sinaci természetesnek vélte, hogy a román közvélemény is tudomást szerezzen a könyvtáralapító elődökről.
‘Ez a normalitás. A mai Arad Megyei Könyvtár két kulturális egyesület hozzájárulásával jött létre. Az aradi románok 1863-ban alapított kulturális egyesületéről, az Astráról és az 1881-ben alapított Kölcsey Egyesületről van szó. Ezért magától értetődő volt, hogy az Astra mellett a Kölcsey Egyesületről is elnevezzünk egy termet. A könyvtárban megvannak a Kölcsey-művek, emellett a Kölcsey Egyesület korabeli kiadványai mellett a közelmúltban kiadott könyvek is, amelyekből az egyesület rendszeresen adományoz a könyvtárnak’ – nyilatkozta az eseményen.
Az ünnepségen leleplezték a Himnusz írójának, Kölcsey Ferencnek a szobrát is, amely a Kölcsey-terem egyik éke. A patinázott gipszszobrot Kocsis Rudolf alkotta egy korabeli osztrák festő olajképe alapján. Az aradi művész a klasszicista és a kortárs stílusjegyeket ötvözte. (via ReMeK-e-Hírlevél)