Elavult CD-, videókazetta-kölcsönözős vagy hallgattatós hangoskönyvtári funkció

Szegeden a Stefánia új ékszerdoboza: megújult és a fiataloké lett az egykori Hangoskönyvtár.
A Stefánián álló belvárosi palotát egykor Politzer Sándor ékszerész építette, az elmúlt hónapokban a város felújította, ma pedig átadták az épületben lévő, megfiatalodott fiókkönyvtárat is. Az ékszerész egykori palotájában ma igazi ékszerdoboz nyílt. A Stefánia 2. szám alatti épületet és a szomszédos Burger-házat az elmúlt hónapokban újíttatta fel az önkormányzat 160 millió forintért.
A megfiatalodott homlokzat mögött ma egy teljesen új könyvtárat is birtokba vehettek a fiatalok. A jövőben ugyanis elsősorban a tinédzser korosztály olvasóit várják majd az új helyen. Az átadóünnepségen Szentgyörgyi Pál alpolgármester elmondta, Szegeden az elmúlt években számtalan fejlesztés valósulhatott meg elsősorban Európai Uniós forrásból, de az önkormányzat saját költségvetéséből is jelentős rekonstrukciókat hajtott végre.
– Komoly felelősség, hogy a fejlesztésekből minden városrész egyformán részesüljön – jelentette ki az alpolgármester.
A 15 millió forint ráfordítással megújult könyvtárban kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették az elektromos hálózatot, a fűtést és a mosdókat. Megújult a galéria, az arra vezető lépcső és az álmennyezet. Új padlóburkolattal és bútorokkal várja látogatóit és olvasóit Stefánia Fiókkönyvtár-klub. A jövőben elsősorban a tinédzsereket várják majd a fiatalosan berendezett könyvtárba és klubba.
Sikaláné Sánta Ildikó könyvtárigazgató elmondta, a technika mára meghaladta azt a hangoskönyvtári funkciót, ahol CD-ket, videókazettákat kölcsönöztek vagy hallgattak. Ezért döntöttek úgy, hogy a megújult könyvtárba elsősorban a fiatalokat várják.

Hírforrás:
Szeged.hu