Magyarországon óriási munkaerő-piaci kereslet mutatkozik többek között gépészmérnökökre, villamosmérnökökre, közgazdászokra és informatikusokra is. Hiába azonban a munkaerőért sorban álló cégek garmadája, valamint a már pályakezdőknek is ínycsiklandozó fizetések belengetése, sok hiányszakmában évről-évre csökken a diplomázók száma. A tendencia pedig azt mutatja, hogy ez a visszaesés nem is igen fog belátható időn belül a legtöbb szak esetében változni.
… vizsgálatunk során pusztán a munkaerő-piaci keresleten volt a hangsúly. Ez azt jelenti, hogy egy könyvtáros, magyar szakos bölcsész, illetve történész képzettség kulturális értelemben bár rendkívül értékes egy országnak, de a munkaerő-piacon kevés esély van arra, hogy ez a fajta “érték” megjelenjen. Arra pedig, hogy ez magas bérekkel is társuljon még kevesebb.
Ahogy a statisztikákból kitűnik, a régi rendszer szerinti diplomások száma a könyvtárosok, jogászok, pszichológusok esetében is évről-évre csökken. Ez a mentalitás talán a jogászoknál a legszembetűnőbb, hiszen 2013-ban még 187-en diplomáztak országszerte, tavaly viszont már csak 62-en, de 2017-ben mindösszesen 26-an, ami heted annyi, mint az azt megelőző negyedik évben.
Könyvtárosnak ellenben már 2013-ban sem sokan végeztek a régi, főiskolai/egyetemi rendszerben. Nem volt ez másképp a pszichológia képzés esetében sem, ahol 2018-ban csupán 20-an végeztek, igaz, a két szak között mindig is óriási különbség volt, hogy a pszichológia szakra tradicionálisan nagyon magasak a felvételi ponthatárok, míg az informatikus könyvtáros szakokra egyáltalán nem. A könyvtáros szakma munkaerő-piaci – évek óta tartó – láthatatlansága itt már megfigyelhető. Hiszen 2017-ben csupán 71 hallgató jött ki nappali, BA képzésről, holott 2013-ban még 166-an voltak (diagram és diskurzus: link ).
Pénzcentrum