Fejlesztés indul a DEENK-en

Kilencmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetem (DE) campusain – közölte Bács Zoltán, az intézmény kancellárja hétfőn, az egyetem központi épületében tartott projektindító rendezvényen.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásában 2020 márciusáig megvalósuló fejlesztések kilenc egyetemi kar mellett a klinikai központot és az egyetemi könyvtárat érintik. (Origo)
– A KIT-et Petró Leonárd (Kommunikációs és marketing csoport) tájékoztatta:
Az átalakítások a DEENK két legnagyobb forgalmú könyvtárát, az Egyetemi főépületben lévő Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtárat, valamint az Élettudományi könyvtárat érintik majd. Ennek során:
– A főépületi könyvtár nagy olvasótermébe a modern igényeket jobban kielégítő bútorok kerülnek, s a belső teret is átrendezzük;
– A BTEK hangosolvasójában (előcsarnok) kellemes – kávéházi hangulatot idéző – olvasói tér kialakítása történik meg, ahol nagyszámú szép- és szórakoztató irodalom kerül szabadpolcra;
– Ugyanitt a kölcsönzési funkciót RFID terminálok veszik át;
– E korábbi raktár (duplumtár) közösségi térré alakítása, mely többek között kulturális programjaink (pl. a Lélekmelengető koncertek) legbonyolítására is alkalmas lesz;
– Ugyanitt egy makerspace kialakítását is tervezzük;
– Az ÉTK II. emeletén, a korábbi – azóta kiürült – folyóiratpolcok helyén bérelhető tanulószobákat alakítunk ki;
– Az ÉTK III. emeletén szintén tanulószobák és egy multifunkciós előadóterem kialakítását tervezzük.
A nagyszabású átalakításokra az EFOP-4.2.1-16-2017-00015 pályázat ad lehetőséget. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás még folyamatban van, ezért nem indítottuk még el a tervekkel kapcsolatos kommunikációt. Az átalakítási terveket Karácsony Gyöngyi egy minapi előadásában bemutatta. Az előadás itt elérhető: link

Hírforrás:
Origo ; Slideshare