Az év könyvtárosa Békés megyében 2018-ban Albertus László, a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár vezetője. Akik e címre felterjesztették, úgy fogalmaztak, innovatív, fiatal szakember, aki szerteágazó, színvonalas munkát végez, ezért őt választottuk a hét emberének.
– A hazai és EU-s pályázati lehetőségek maximális kihasználására törekszenek, maguk készítik s koordinálják azokat. Ha forintban kellene összegezni ezt a munkát, 2019-ig mennyit hoztak a városba azért, hogy a tárgyi feltételek javuljanak, színvonalas szolgáltatásokat nyújthassanak?
– Csaknem 250 millió forintot 2009 óta, vagyis az eltelt 10 év alatt. Fontos hangsúlyozni, hogy több pályázatunk érinti nem csak a várost, hanem az egész mezőkovácsházai járást.
– A városi könyvtár általános gyűjtőkörű nyilvános könyvtár, továbbá a Békés Megyei Könyvtárral a könyvtárellátási szolgáltatásban való közreműködés alapján, a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében a járás 13 településének könyvtári ellátását is biztosítja. Hogyan és hány ember munkáját irányítja? Állandóan úton van?
– Több mint 30 ember szakmai munkáját koordinálom. Ez sok szervezést és utánajárást igényel, amit csak az elkötelezett munkatársaim segítségével tudom hatékonyan megoldani. A közvetlen kollégáim mellett nagyon sok segítőnk van a járás településein is. … Úgy érzem, élvezzük a lakosság bizalmát. Majd? 30 százalék a beiratkozott olvasóink száma, ami nagyon jónak mondható. A rendezvényeink látogatottsága pedig évről évre nő.
BEOL