Szakszervezetek – ‘miért van még ilyen?’

Egy fiatal munkavállaló vagy munkavállalás előtt álló egyik leggyakoribb válasza a szakszervezetekről szóló ismereteit firtató kérdésre, hogy “miért, van még ilyen?” Pedig a dolgozók közel 10 százaléka szakszervezeti tag, de a 35 év alatti korosztályt egyre nehezebben éri el az érdekvédelem eszméje.
– A válaszolók legnagyobb problémaként az alacsony béreket emelték ki.
– Egy talán kevesebbszer megvitatott, – bár azt nem lehet mondani, hogy a szakszervezetek számára ismeretlen – de kiemelt probléma a fiatalok számára, hogy a munkahelyeken nem a tudás és a szorgalom számít az előrelépésben, hanem a kapcsolati rendszer. Az világos, hogy a szakszervezetek számára az esélyegyenlőség megteremtése prioritás.
– Azt régóta tudjuk, hogy a szakszervezeteknek megújulásra van szükségük, mert taglétszámuk folyamatosan csökken reprezentativitásuk sok ágazatban alacsony, megosztottak és a magukról kialakított kép sem elég vonzó a fiatalok vagy az új belépők számára.
Manapság a legtöbb cég az élmény-alapú szolgáltatásokat helyezi előtérbe. Ezzel szemben a szakszervezeteknél továbbra is inkább az anyagi jellegű juttatások kapnak sokszor túlzottan nagy hangsúlyt, így a tagsággal járó kedvezményes vásárlási lehetőségek, a különböző segélyek, tehát a szolgáltató típusú szakszervezet erősítése a trend ma is. Ezek fontosságát természetesen nem akarjuk és nem is lehet eltagadni, de mozgalmat nem szabad és lehet erre építeni, hiszen aktív tagok azokból lesznek, akik a szakszervezet alapvető értékeivel, mint a szolidaritás, valamint céljaival, vagyis az érdekvédelemmel azonosulnak, azt fenntartások nélkül képviselik a közösségeikben a saját, és természetesen a társaik érdekében.

Hírforrás:
Új Egyenlőség