Kivált a művelődési házból és új helyre költözött a tompai könyvtár

Elkészült és már fel is avatták az új városi könyvtárat link Tompán. A 12 ezer kötetes bibliotéka [egy lakosra 2,7 kötet jut – szerk.] a helyi művelődési házból kiválva, független önkormányzati intézményként működik majd tovább, több mint 8,5 millió forintba került a kialakítása.
Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója hangsúlyozta: a közösség számára egy olyan helyet tudnak átadni, amely értékteremtő, értékmegőrző, erre pedig a legalkalmasabb a könyvtár.
– Csak ott, azokon a helyeken teremtődik érték, ahol ezeket a megújított könyvtárakat használják is az emberek. Az olvasáshoz az utat elő kell készíteni, ezért a most átadott új könyvtár is családbarát, ahova be lehet jönni babakocsival, az anyukák, a nagyszülők és reményeink szerint az apukák is rendszeres látogatóik lesznek majd gyermekeikkel ? tette hozzá a megyei könyvtár igazgatója, aki szerint a tompai bibliotéka alkalmassá vált arra, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki használni tudja azt.
Ramháb Mária a legfiatalabb olvasóknak, a gyerekeknek egy óriás plüssmackót is hozott ajándékba, jelezve, hogy a megújult könyvtárban a három év alatti gyerekek is jól érzik majd magukat.

Hírforrás:
BAON