A könyvtár a kölcsönzői szolgáltatások mellett olyan térré válhat, amely lehetőséget ad a közösségformálásra, közösségépítésre, a kicsiktől kezdve a nyugdíjasokig minden korosztálynak tud programot biztosítani – közölte Fekete Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerdán Keszthelyen, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50., jubileumi vándorgyűlésén.
Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a könyvtár az egymással beszélgető, szót értő, egymásra figyelő emberek közösségét jelenti, amelynek alapja az írott kultúra, a műveltség és a tájékozottság. Mindezek alapján a könyvtár olyan közösségi térré válhat, ahol az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem jól érzik magukat, ahova szívesen térnek be. Kiemelte: ez lehet könyvtárak újraértelmezett szerepe a 21. században. (SZON)
– Az államtitkár – korábbi nyilatkozata link kapcsán – a KIT számára elmondta, hogy a titkársága által felderíteni szándékozott kulturális fehér foltok nem csak területileg, hanem közösségek szintjén is léteznek.
SZON