Hogy mi a titka? A mérhetetlen munkabírás mellett az, hogy hallgat a beosztottjaira. “Amit nagyon utálok, az az, ha egy értekezleten az emberek nem mondják el, mit gondolnak. Ha nem tudom, mik a lehetőségek, milyen következményei lehetnek egy-egy döntésnek, akkor nem tudok határozni” – mondta többször is. Vállalatainál úgy provokál vitát, hogy olyan munkacsoportokat hoz létre, amelyek élére az adott területen kevéssé jártas embereket állít, mert így egy-egy folyamat legalapvetőbbnek vélt elemeit is megkérdőjelezhetik.
Ugyancsak fontosnak tartja, hogy megmagyarázza, mit miért csinál. “El kell mondani, hogy mi a cél, s kötelezettséget kell vállalni arra, hogy azt el is érem. Az emberek nem szeretik a változást, hacsak nincs mellette kötelezettségvállalás is. Ha viszont van, akkor van esély a bizalomra.” És persze fontos a fegyelem is: évek óta minden hónap első hetét Franciaországban, a harmadikat Japánban tölti, közben pedig cikázik a világban. Amíg távol van, az általa kinevelt menedzserek viszik az üzletet.
HVG 17. sz. (regisztrációval)