Hogyan juttathatjuk sikerre használóinkat? – A teljesítménymérés és kapcsolati beágyazottság

A Társadalmi jövőképesség (Social Futuring – Connecting Global Potentials) konferencián Barabási Albert-László hamarosan megjelenő könyvéből adott rövid ízelítőt a konferencia résztvevőinek: kutatócsoportjával arra a kérdésre keresték a választ, hogyan mérhető a siker, és mit tudunk az elismerés és a teljesítmény összefüggéseiről. Ehhez tudósok életútját és publikációs teljesítményét vizsgálták meg, az elismerés pedig a kapott hivatkozások számát jelentette. Kutatásuk azzal a tanulsággal szolgált, hogy a “teljesítmény rajtad múlik, az elismerés viszont rajtunk”:
– míg az emberi teljesítőképesség korlátos, addig
– a siker korlátlan mértékű lehet. A siker, vagyis egy-egy teljesítmény elismerése erőteljesen múlik annak észlelésén, és minden esetben egy közösség döntésének eredménye.
Barabási és munkatársai úgy találták, hogy azokon a területeken, ahol a teljesítmény könnyen mérhető, a siker egyértelműen ennek tulajdonítható (pl. sport), míg a nehezen mérhető teljesítményeknél a fogadó közeg észlelésének, a társadalmi hálózatokban való pozíciónak a szerepe jelentős (pl. művészetek). A tudományos munka félúton van e két végpont között.