200 ezres apasztás és teljes workflow-digitalizálás az Országgyűlési Könyvtárban

Markója Szilárd Az Országgyűlési Könyvtár – 150 év távlatából elnevezésű előadása kisebb részben az intézmény történeti bemutatásáról, nagyobb részben pedig a könyvtáros szakmai aktuális problémáiról, kihívásairól szólt. Ahogyan a legtöbb könyvtár, úgy az Országgyűlési is azzal a nagy problémával küzd, hogy nincs elegendő helye a dokumentumok tárolására. Ezt nemrégiben egy hatalmas apasztással kísérelték meg orvosolni, amely során hozzávetőleg 200.000 kötetet selejteztek le, ami a legnagyobb mértékű állománycsökkentés volt idáig Magyarországon. Ez a művelet viszont csak átmeneti megoldást jelentett, mivel éves szinten 5-6.000 kötettel gazdagodik a könyvtár.
Markója Szilárd személyében egy végtelenül pragmatikus könyvtárigazgatót ismerhetett meg a hallgatóság. Erre remek példa, hogy vezetésével a lehető legegyszerűbbé tették a munkafolyamatokat, amely következtében már nincs kézi írásos munkafolyamat a könyvtárban. Fejlesztéseik során létrehoztak egy saját, jól működő digitalizálóműhelyt, egy közgyűjteményi adatbázist, továbbá egy olyan RFID alapú azonosítórendszer kivitelezésén dolgoznak, amely alkalmazása után már nem kell többet beleírni a könyvekbe, se vonalkódot elhelyezni bennük. A jövőbeni terveik között szerepel egy teljes körű leltár, amelyhez jelenleg nincs elegendő erőforrásuk, továbbá szeretnének az együttműködő partnereikkel ténylegesen is kooperálni, nem csak elméleti szinten. – szól a beszámoló a 2018-as Szakkönyvtári Seregszemléről.

Hírforrás:
ELTE Online