Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete – technikai eszközök és beszámoló a múltról

Ajándékozással vette kezdetét a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének éves közgyűlése az Európa-Magyar Házban január 29-én. Varga Éva, az egyesület vezetője örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a 2017-es év folyamán sikeres pályázatot nyújtottak be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, amelynek eredményeképpen minden régió átvehetett a közgyűlésen egy-egy technikai eszközt: lézeres nyomtatót, fényképezőgépet, gépházat. A technikai eszközök mellett értékes könyvcsomaggal is gazdagodtak a könyvtárak.
Varga Éva elnöki beszámolója során ismertette a 2017-ben megvalósult kulturális és tudományos programokat, amelyek között több konferencia részvétel, szavalóverseny szervezés, ösztöndíjprogram és továbbképzés is szerepelt. Beszédében hangsúlyozta Magyarország Beregszászi Konzulátusának támogatását, amellyel megvalósulhatott az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett többfordulós és többhelyszínes szavalóverseny, valamint a nagy értékű laptopadomány, amelyet a konzulátus az egyesületnek adott át 2017 tavaszán.

Hírforrás:
Kárpátalja