Miért lehet zsákutca az életpálya-modell? (A munkára koncentrál, nem az emberre)

Még mindig folyamatok köré tervezzük a munkákat, és a folyamatok végrehajtásával töltött órákért fizetjük az embereket. Szűk munkaköri leírásokat gyártunk, mint például pénztáros, hitel-ügyintéző, taxisofőr, és elvárjuk, hogy emberek egész karriereket építsenek ezen konkrét feladatok köré.
Mindez két veszélyes mellékhatással járt. Az első, hogy először a konkrétan meghatározott munkákat fogják kiváltani a robotok, mert egyetlen feladatra alkalmas robotokat igen könnyű építeni. Másodsorban, véletlenül úgy alakult, hogy dolgozók millióinak szerte a világon elképesztően unalmas a munkája.
Vegyünk például egy telefonos ügyfélszolgálatost. Az elmúlt évtizedekben kisebb működési költséggel dicsekszünk, mivel a munkához szükséges agymunka nagy részét az ember helyett a gép végzi. Egy ügyfélszolgálatos a nap nagy részében kattintgat, kész szöveget olvas fel. Inkább gépként viselkedik, mint emberként. És sajnos az elkövetkező néhány évben, ahogy a technológia fejlődik, ők, az adminisztrátorokkal és könyvelőkkel együtt azt fogják tapasztalni, hogy munkájuk jórészt eltűnik.
Ennek ellensúlyozására olyan munkákat kell teremtenünk, ahol nem az a fontos, amit az ember csinál, hanem az, hogy milyen képességekkel rendelkezik. A robotok például nagyszerűek az ismétlődő és szabályozott munkában, ám az emberekben megvan az a képesség, hogy összehozzák a tudást és a kreativitást, amikor korábban nem tapasztalt problémákkal találkoznak.

Hírforrás:
TED
Régebbi hírforrás(ok): KIT-találatok életpálya-modellre: link