A centralizációnak vannak szűken vett gazdasági szempontból vannak kézzelfogható előnyei. Ha négy céget egyesítenek, a négy igazgató helyett egy lesz, a négy stáb és a négy szolgálati gépkocsi helyett úgyszintén, a négy apparátus összevonásában is van spórolási lehetőség. Meg lehet takarítani azt, ami redundáns. Ez azonban rövid távú előny. Középtávon, és még inkább hosszú távon megannyi hátránya van a túlzott centralizációnak.
– Maga a redundancia, a feleslegesség a verseny alapja. Márpedig a verseny fokozza, serkenti a teljesítményt. Ha a múzeumok önállóak, a vezetőik igyekeznek kitalálni, hogyan vonzzák a látogatókat, de ha egyetlen központ van, csak egy igazgató és az ő munkatársai dolgoznak ezen. A serkentésnek erős hatása van az innovációra, és nemcsak a termelésben, hanem az intézmények működtetésében is: új szervezeti formák alakulhatnak ki, ügyfeleknek kedvező megoldások, pénzügyi, hírközlési újítások jöhetnek létre. Ezek elmaradása jelenti a hosszú távú hátrányt.
– Vannak másmilyen veszteségek is. Minden intézménynek megvan a maga hagyománya, egy iskolának, múzeumnak, hivatalnak – még a nyugdíjfolyósítónak is. Állítólag hagyománytisztelő rezsimmel van dolgunk, mégis mindent beleolvaszt egy nagy katyvaszba. A központosítás veszélyezteti a kisebb közösségek autonómiáját, pedig nagyon fontos, hogy például egy iskola dolgairól a tanárok, tanítók, diákok, szülők közössége döntsön – a helyi önkormányzattal. Az autonómia olyan érték, amit nem lehet pénzben kifejezni.
– Végül magának a sokféleségnek is van értéke. A sokszínűség az élet örömeihez tartozik, szemben az uniformizálással, a szürkeséggel.
HVG 45. sz. (regisztrációval)