Drasztikusan visszaesett a Google-ről érkező látogatók száma a Wall Street Journal honlapján, miután a cég szakított azzal, hogy az első cikket ingyenesen elérhetővé tette a keresőóriásról érkezők számára. Ennek azonban lett pozitív hozadéka is.
Februárban szakított a Wall Street Journal (WSJ) azzal a gyakorlattal, hogy a Google-ről érkező látogatók számára az első cikket ingyenesen olvashatóvá tette. A kísérletnek eddig felemás eredményei vannak. A Bloomberg szerint négyszeresére nőtt azok aránya a wsj.com-on, akik az oldal meglátogatása után elő is fizetnek a lap online elérhetőségére. A Google-ről érkező látogatók száma viszont 44 százalékkal zuhant az új üzletpolitika bevezetése óta.
Napi