Tudományos bizonyítékot sikerült találni arra, hogy a regények valódi, mérhető jótékony változást hoznak létre az agyunkban. Egy 2014-ben megjelent cikk szerint az amerikai Emory Egyetem tudósai funkciós MRI vizsgálat segítségével megkeresték azokat az ideghálózatokat, amik agyunkban a történetek olvasásával összefüggésbe hozhatók, és rájöttek, hogy a változások még napokkal az után is kimutathatók az agyban, hogy elolvastuk az adott történetet.
“A történetek befolyásolják az életünket, és bizonyos esetekben segíthetnek meghatározni a személyiségünket – nyilatkozta Gregory Berns, a kutatás vezetője – Szeretnénk megérteni, hogyan épülnek be agyunkba a különböző történetek, és hogyan változtatják meg az agyműködést.”
A Brain Connectivity című tudományos szaklapban publikált kutatás során a tudósok 12 diák agyát vizsgálták meg funkciós mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) 19 napon keresztül, mialatt a résztvevők mind Robert Harris Pompeii című regényét olvasták. A kutatók azért ezt a könyvet választották, mert azt szerették volna, ha erős narratív szállal rendelkező, izgalmas történetet olvasnak a résztvevők.
A vizsgálatok az olvasást követő reggeleken fokozott agyi tevékenységet mutattak ki a bal temporális kéregben (ami főként a nyelvi felfogó-képességgel hozható összefüggésbe). “Bár a résztvevők a vizsgálat idején már nem olvastak, a fokozott agyi tevékenység másnap reggel is érzékelhető volt – nyilatkozta Berns professzor – Ez egyfajta ‘árnyéktevékenység’, ami talán legjobban az izommemóriához hasonlítható.” Ha csak rágondolunk a futásra, azok az idegsejtek is aktiválódnak, amik a valódi futás közben is aktívak. (via ReMek-e-Hírlevél)
Házipatika