Tudatalatti előítéleteken veszítenek – fontos-e a kreativitás a könyvtárban?

A vállalatok számára a sokszínűség – amikor a sikeres működésnek egyre inkább előfeltétele az innováció és a kreativitás -, létszükséglet lehet. Többféle háttérrel (akár nemi, etnikai, vallási stb.) rendelkező emberek sokkal többféle perspektívát, tapasztalatot, ötletet tudnak belevinni a mindennapi munkába.
A cégeknek üzleti érdekük, hogy leképezzék a közeget, a társadalmat, amelyben működnek, mert akkor hitelesebben tudnak működni, sikeresebben eladni.
A McKinsey 366 cég vezetőségének nemi és etnikai sokszínűségét vizsgálta meg 2010 és 2013-as adatok alapján, amelyből kiderült, hogy a sokszínűbb cégek nyereség és árbevétel szempontjából is jobban teljesítettek. A nemzeti iparági átlagokhoz képest (az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Latin-Amerikában zajlottak a vizsgálatok) a nemek szempontjából leginkább kiegyensúlyozott vállalatok 15%-kal jobban teljesítettek, míg az etnikailag legsokszínűbb vállalatok 35%-kal hoztak nagyobb bevételt, mint legkevésbé nyitott társaik.
Ezek a cégek kreatívabbak, jobb döntéseket hoznak, szélesebb ügyfélkört tudnak megszólítani, és a dolgozók is elégedettebbek.

Hírforrás:
HR Portál