Jó tudni, hogy az elesettebbeknek potenciálisan nagyobb igényük van a könyvtári szolgáltatásokra (is), mint a kedvezőbb helyzetben lévőknek. (MG)
– A Központi Statisztikai Hivatal 2015 óta nem teszi meg, ezért a Policy Agenda idén is kiszámolta helyette, mennyi a létminimum Magyarországon. A kutatócég a KSH módszerét alkalmazva azt mutatta ki, hogy tavaly egy egyedülálló felnőttnek 88 619 forintot kellett elköltenie minimális szükségleteinek kielégítésére. Egy két gyermekből és két felnőttből álló család esetében ugyanezért havi 256 995 forintot kellett kiadnia. A Policy Agenda azt is megállapította, hogy a magyar háztartások 36 százaléka ennél kevesebből él. Amikor a KSH utoljára számolta ki a szegénységnek e mutatóját – mondván, az nem megfelelő a szegénység mérésére -, a háztartások 35 százaléka tengődött a létminimum alatt.
Haszon hírek