Írásbeli figyelmeztetésben részesítették az ’56-os Intézet négy munkatársát, Rainer M. Jánost, Sárközy Rékát, Eörsi Lászlót és Ungváry Krisztián történészeket, amiért tavaly nyilatkoztak az ’56-os emlékév plakátügyével kapcsolatban.
Az ’56-os Intézet 2012 óta az Országos Széchenyi Könyvtár osztályaként működik, és a könyvtár főigazgatója, Tüske László rótta meg a kollégákat még november közepén, akik közül volt, aki panasszal élt a figyelmeztetés ellen. A figyelmeztetést szó szerint az OSZK nyilatkozati rendjének megsértése miatt kapták, mert a történészek nem irányították automatikusan a sajtómegkereséseket a sajtóosztályra. Az érintettek nem akartak nyilatkozni és információkat megosztani az ügyben, mert fontosabbnak gondolják az intézet jövőjének biztonságát, viszont a történész szakmában már sokan ismerik a történetet.
Akivel beszéltünk a szakmából, mind tényként beszélt arról, hogy Schmidt be akarta kebelezni, de minimum el akarta mozdítani helyéről az intézetet. Többen a sikertelen kísérlet egy folyományának látják a figyelmeztetéseket.
“(…) simán lehet, hogy Tüske valójában ezzel próbálta meg elejét venni annak, hogy elfajuljon az ügy, és igazából védeni akarta a történészeket” – értelmezte az esetet egy forrás, aki az OSZK-ban dolgozik. Tudunk olyan külső munkatársról, aki az eset miatt megszüntette az együttműködést a könyvtárral.
Nyilatkozati rend megsértése az OSZK-ban – a kutatók védelme érdekében?
Régebbi hírforrás(ok): Hogyan alakíthatjuk ki az öncenzúrát? – Teremtsünk fortélyos félelmet link