Gombos Péter: … az olvasás nem egyenlő a szövegértéssel. Nagyon nagy probléma, hogy a gyerekek többsége nem tudja elképzelni az olvasást kikapcsolódásként, szórakozásként. Azért vesznek könyvet a kezükbe, mert feladatuk, vagy mert információt akarnak keresni. Érdekes, hogy finoman nő azoknak a száma, akik szinte folyamatosan olvasnak. Nincs közepe a dolognak. Bántóan magas azoknak az aránya is, akik egyáltalán nem olvasnak. Míg a szövegértési átlagot a hátrányos helyzetű diákok húzzák le, addig az egyáltalán nem olvasók között ott vannak az értelmiségi szülők gyerekei. Sőt, az értelmiségben már felnőtt egy generáció, amelyik soha nem vesz a kezébe szórakozás céljából könyvet.
– Elég szomorúan alakul az esélyegyenlőség olvasás terén…
GP: Élményszerző olvasásnál pont úgy nem olvasnak az értelmiségi szülők jobb módban élő gyerekei, mint a hátrányos helyzetűek. A szövegértés területén a legrosszabbak vagyunk az unióban abban a tekintetben, hogy milyen hatással van a szociokulturális háttér a teljesítményre. Sőt, az OECD országok között is Magyarországon a legerősebb ez a hatás. Picit leegyszerűsítve: ha szegény vagy, gyenge leszel az iskolában. Hozzáteszem: nem kellene, hogy így legyen.
– Máshol nem ugyanilyen az összefüggés?
GP: Amikor általános iskolai pedagógus kollégák azt mondják, hogy ezzel a generációval mennyivel nehezebb, mennyivel kevesebbet hoznak otthonról, akkor nagyon szívesen hivatkozom a helyőkeresztúri iskolára link (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Ahol óriási a hátrányos helyzetűek aránya, a szegénysorban élő roma lakosságé, mégis nagyon jól tejesítenek. Nemcsak saját magukhoz képest, hanem országos átlag felett, kompetenciaméréseken is, magas a nyelvvizsgát szerzők, a továbbtanulók száma.