Visszamenőleg megkapják ugyan a bérpótlékot a kulturális területen dolgozó közalkalmazottak, de ez nem épül be a fizetésekbe. Ráadásul most egy kezdő diplomás könyvtáros annyit keres, mint egy középfokú végzettségű kollégája ötven év után.
Az alapbéren felül 15 százalékos bérpótlékot kap januártól a kulturális területen dolgozó több mint 20 ezer közalkalmazott – jelentette be tavaly Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Sok bizonytalanság vette körül az intézkedést. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy a nem szakmai dolgozók – rendészek, műszakiak, takarítók – nem részesülnek ilyen juttatásban, vagyis a munkatársak harmada kimarad. A kormányrendelet végül január végén jelent meg. Akkor meg attól kellett tartani, hogy nem lesz idő a bérszámfejtésre, és csak márciusban fizetik ki az első magasabb keresetet.
… Nagyobb baj, hogy annyira összecsúszott már a közalkalmazotti bértábla, hogy egy diplomás kezdő könyvtáros annyit keres, mint egy középfokú végzettséggel rendelkező kollégája 50 év után: garantált bérminimumot, vagyis bruttó 161 ezer forintot. A diplomásnak 25 évet kell dolgoznia ahhoz, hogy az első nagyobb béremelést megkapja. A megoldás az lenne, ha a normál keresetekhez igazítanák a bértáblát.
Délmagyarország