Német törvényjavaslat: sikerül-e eltüntetni a gyűlöletbeszédet a Facebookról?

Első látásra igencsak hatásosnak tűnő ötlet fogalmazódott meg Németországban. A már be is nyújtott törvényjavaslat radikálisan csökkentheti a facebookos gyűlöletbeszéd mennyiségét.
Politikai oldaltól függetlenül megelégelték a Facebookon időnként zajló negatív dolgokat – a gyűlöletbeszédet és a kamu híreket – a vezető német politikusok. A hatalmon lévő CDU vezető képviselője a Deutsche Welle szerint azt mondta: túl régóta beszélnek a lehetséges megoldásokról, most már lépni fognak, mégpedig rögtön a jövő év elején.
Angela Merkel pártján túl a szociáldemokraták is foglalkoznak a témával, olyannyira, hogy Thomas Oppermann, a SPD frakcióvezetője már be is nyújtott egy törvényjavaslatot. Ennek értelmében a Facebooknak folyamatosan fogadnia kellene felhasználói jelzését a kamuhírekről és a gyűlöletbeszédről. Ez tulajdonképpen már jelenleg is megoldott, de a lényeg csak most következik: a bejelentéstől számítva 24 órája lenne a Facebooknak az ügy kivizsgálására. Ha a gyűlöletbeszédet tartalmazó vagy hamis hírt terjesztő bejegyzés 24 óra után is fent van még a Facebookon, akkor – a törvényjavaslat értelmében – 500 ezer euróra is büntethetik a közösségi oldalt. A nagyságrend kedvéért: ez nagyjából 155 millió forintot jelent.

Hírforrás:
HVG