Interjú Horváth Sándor Domonkossal
– A nyár folyamán történt valami, ami elgondolkodtatott azon, hogy ki, hogyan és miként értékeli harmincéves szakmai pályafutásomat, a két győri intézmény összevonásának levezénylését, a Győri Könyvszalonok évtizedes múltú sikerét, szakmai publicisztikai tevékenységemet. Végül arra jutottam, hogy “nem szívom mellre”, hogy több szakmai szervezet ajánlása ellenére, második nekifutásra sem bizonyultam méltónak arra, hogy államilag elismert barackot nyomjanak a fejemre, amiről persze kellemesebb lett volna nem tudni, de a rendszer olyan, hogy a tájékozatlanság könnyebbsége nem adatik meg a felterjesztetteknek. Szóval, inkább azon gondolkodtam el sértődés helyett, hogy a napi rohangálásban, menedzseres pörgésben mennyire figyelek arra, hogy szellemileg is megtaláljam a magam örömforrásait, és úgy döntöttem, hogy nagyobb súlyt fektetek a szakmai publicisztikára, és megvizsgálom félig feledésbe merült szépirodalmi ambícióimat.
– Az általam kinevetett világban én magam is benne vagyok. Az irónia önirónia is egyben. Az életet egy olyan társasjátéknak fogom fel, amelybe bele lehet halni, ha az ember elhiszi, hogy bele kell halnia, ha rossz számot mutat számára a dobókocka. Igyekszem tehát visszatenni ilyenkor a kockát a pohárba, és papírra vetni az új mixelés sajátos neszeit.
Győri Szalon