Könyvtári illemszabályok (az Ötvenentúl megfogalmazásában)

A könyvtár ma már nem csupán könyvek kölcsönzésére használható, valójában kulturális közösségi helyként is funkcionálhat. Persze az olvasó- és könyvtárlátogató-barát szemlélet nem azt jelenti, hogy néhány alapvető viselkedési szabályt ne kellene betartanunk, elsősorban azért, hogy se a könyvtárosok munkáját, se a könyvtárban tartózkodók elmélyülését ne zavarjuk meg.
Ahhoz, hogy a velünk egy térben tartózkodók ideális körülmények között, rendeltetésszerűen tudják használni a felkínált szolgáltatást, a lehető legdiszkrétebben illik viselkednünk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy lehetőleg kerülni kell a hangos beszédet, illetve csevegést például más könyvtárlátogatóval, vagy a már jó ismerősnek számító könyvtárossal, de a telefonálást is. A könyvtárban zenét hallgatni csak fülhallgatóval szabad, amit a könyvtárostól lehet kérni, hacsak nem a saját okostelefonunkra feltöltött zenét hallgatunk a fülünkbe helyezett hallgatóval.
A legtöbb – különféle típusú – könyvtár “működési szabályzata” tiltja az étkezést az olvasótermekben és kölcsönzőhelyiségekben, valamint innivalót is csak zárható palackban lehet bevinni. Az ide vonatkozó rendelkezéseket illik komolyan venni, hiszen a könyvek állagának védelmét szolgálják. …
A szabadpolcos könyvek besorolási rendjének megőrzése érdekében a polcokról levett könyvet illik a helyére visszatenni. A kiemelt kötetet, amennyiben úgy döntünk, hogy nem kölcsönözzük ki – vagy az eredeti helyére kell visszahelyezni, vagy a polc előtti asztalon kell hagyni, hogy a könyvtáros sorolja be oda, ahová való.

Hírforrás:
Ötvenentúl