Napra pontosan 6 éve dolgozom a Halis István Városi Könyvtárban Nagykanizsán. Korábban a könyvtárakról azt gondoltam, hogy egy épületen belüli, alapvetően ülőmunkát igénylő munkahelyek. Természetesen rengeteg könyvtárról olvashatjuk, hogy a városuk életébe aktívan bekapcsolódnak, s az intézménybe igyekeznek az általuk kínált programokkal minél több érdeklődőt bevonzani. Ide kerülve az egyik kellemes meglepetés az volt, hogy a Halis ezzel szemben nem csak benti programokat kínál. Gyakori, hogy könyvtári sátrunkkal kitelepülünk azokra a rendezvényekre, ahová a városlakókat várják (pl. pogácsafesztivál, város napja, tánc világnapja) illetve a kistérségi ellátásban részt vevő, kisebb települések rendezvényein is megjelenünk ilyen módon. Legutóbb Nagykanizsán az első sétáló utcában kezdeményezett Kultúr Korzón vettünk részt, ahol egy héten át napról-napra bővülő programokkal vártuk az érdeklődőket. Kollégáink körében már korábban kiderült, hogy kinek mi a hobbija, mivel jelenik meg szívesen az ‘utcán’, így most is személyre szabott, mégis könyvtári programot tudtak bonyolítani. Közben még a 15 éves könyvtárnyitásunkra emlékező programra ( link ) is sikerült családi közönséget verbuválni ( link ).
E heti galériánkban – ld. link – a Kultúr Korzó könyvtári programjairól láthatnak fotókat:
1. Szélike királykisasszony kirakójáték, a mese megismerésével egybekötve
2. gólyalábazás
3. könyvtári, gólyalábas és a város különböző épületeinek színezése
4. élő zenés vers- és dalfelismerés
5. korhű sisakok kipróbálása, valamint matematika feladványok elvégzése történelmi évszámokkal
6. szelektív sakk — használt műanyagpalackokból készült játék. (WKÁ)
W. Kovács Ágnes