25-34 év felett romlik az olvasás (OECD)

Érdekes kutatást publikált nemrég az OECD, a felnőttek olvasási készségeit kutatva. A felmérés készítői szerint a csúcson a 25-34 évesek álltak, a legalacsonyabb szinten pedig az 55 év körüliek – tehát a húszas éveik végén, a harmincas éveik elején járó fiatalok teljesítettek legjobban, és az 55 év felettiek a legrosszabbul.
A kutatók szerint az eredmény hátterében alapvetően két dolog állhat. Az egyik az, hogy az életkor növekedésével elveszik sok olyan tudás, amit a munkájukhoz, mindennapi életükhöz nem használnak az emberek, illetve a kor előrehaladtával tompultak bizonyos készségeik. Ha kizárólag ennek az elméletnek hinnénk, akkor azt mondhatnánk, hogy a munkavállalók 28-34 éves korukban lennének a csúcson.
Ha tényleg ez lenne a helyzet, az elég nagy baj lenne. Ekkor ugyanis a következő 20 évben nem számíthatnánk változásra a dolgozók képességeit illetően, nem emelkedne a tudás színvonala, sőt, inkább elavulása lenne a jellemző. A tapasztalatok azonban nem ezt a tendenciát mutatják.
A másik indok, hogy a fiatalok azért teljesítenek jobban, mert sokkal több és naprakészebb az a tudás, amit napjainkban kapnak, mint az, amit annak idején az idősebb generáció megszerzett. Persze ha ez így lenne, az azt is jelentené, hogy az idő előrehaladtával folyamatosan növekedne a munkaképes lakosság képzettségi szintje. Ez a magyarázat jóval fényesebb jövőt fest elénk. …

Hírforrás:
Pénzcentrum