Századvég: káros ügy a Nemzeti Könyvtár kiadása

Az MMA-hoz hasonlóan káros ügynek tartja egy 2013 eleji összefoglaló a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár köteteinek megjelentetését is.
Jogosnak tartja az elemzés a sorozat kiadásának 300 milliós költségét sokalló bírálatokat és a kötetek “egyenetlen kulturális színvonalát? ért kritikákat is, a könyvek “esztétikailag vitatható megjelenése” (törvénykönyvekre hasonlító, vastag, bordó kötetek) “túlhangsúlyozza a kormányzati időszak szellemi megalapozásának szándékát”.
A kiadáskor vétett eljárási hibák pedig – például, hogy a sorozat néhány kötete (Márai Sándor, Weöres Sándor, Szabó Magda vagy Bánffy Miklós egyes könyvei) a jogutódok engedélye nélkül, kvázi kalózkiadásként jelent meg – az elemzés szerint végső soron a politikai károkozás és a felelősség kérdését is felvetik.
Az ilyen hibák az elemzés szerint egyrészt “a hosszú távú konszolidációs politika erejét gyengítik”, másrészt, mivel a Nemzeti Könyvtár terve és Kerényi megbízása mögött végső soron a miniszterelnök áll, “a kiadással kapcsolatos bírálatok – hogy kirekesztő nézeteket terjesztő szerzőket választanak szellemi előképnek, megszegik a törvényeket, és erőből szereznek érvényt a szándékaiknak, végső soron rá és a kormánypártokra hullnak vissza”.

Hírforrás:
Vs.hu