Heves megyei falucska, Fedémes…
A könyvtárban most lassabb tempóban hetente háromszor tehetik ezt meg, hétfőn, szerdán és csütörtökön négytől hatig. Ekkor nyitja ki ugyanis az amúgy zárva tartott kétezer kötetes mozgó kis bibliotékát Varga Ferencné. Ő afféle mindenes a faluban: a polgármesteri hivatalt takarítja, eboltáskor összeírja a kutyatulajdonosokat, hetente háromszor pedig könyvtárosi feladatokat lát el. Azt mondta, hiába volt 2009-ben egy nyugdíjasoknak szóló számítógép-kezelői tanfolyam, a könyvtár három kis laptopját azóta is főleg a gyerekek és a fiatalok használják, középkorúak és idősebbek alig. A diákok is inkább filmet néznek vagy játszanak, elvétve fordul elő, hogy valaki digitális adatbázisokat keres, vagy épp ügyfélkapun intézi a dolgait. Varga Ferencné leginkább e-mailezésre vagy az évi négy, kötelező könyvtári program képeinek és beszámolóinak feltöltésére használja a laptopot. Szerinte már az is nagy szó, hogy a 300 lelkes faluban 49-en hivatalosan is könyvtári tagok, bár közülük alkalmanként csak öten-tízen járnak be.
NOL