3 éven elül lehet új OSZK-raktár, költözés 10 éven belül (Hoppál)

A Magyar Rádió egykori területén kapna helyet a budai Várból kiköltöztetendő Országos Széchényi Könyvtár, amint azt Lázár János a minap bejelentette. Hoppál Péter kulturális államtitkár elmondta, számos érv szól mellette, a jelenleg nehezen megközelíthető könyvtár itt sokkal jobb helyen lenne. Ugyanakkor az archiválási raktárt biztonsági okokból más helyen kellene megépíteni – tette hozzá -, szerinte ez még ebben a ciklusban megvalósulhat, mintegy három és fél milliárdos költséggel. De informatikai fejlesztésre is szükség van, a Várban némi időleges műszaki felújítást is kell végezni, és folytatni kell a digitalizációt is az államtitkár meglátása szerint. Egy javaslatcsomagot már kaptak az intézménytől. Hoppál úgy véli, legalább tízéves folyamat lesz a költözés, nemzetközi tapasztalatok alapján.

Hírforrás:
Magyar Hírlap