Műemlék könyvtár felújításának esete – Strasbourgi Egyetem

A műemlék jellegű épületegyüttes renoválása – főleg belső tereinek és udvarának teljes lerombolása, majd más elosztású és szerkezetű felépítése – során számos riadalmat és bonyodalmat okozott a műemléki hatóságnak éppúgy, mint a minisztériumnak és egyéb szakmabelieknek. Az épület szigetelése, a megvilágítás, a fényviszonyok, a hőmérséklet és a páratartalom stb. optimális elérése és állandóságának biztosítása különösen nehéz feladat volt. A bútorzat beszerzése sem volt egyszerűbb. Mindent az építészek választottak ki és terveztek meg a könyvtárban folyó speciális tevékenységek ismeretében. Természetesen a könyvtár teljes személyzete szintén véleményt nyilváníthatott, valamint a termek berendezését illetően több bútorbeszállító kínálata is rendelkezésre állt egy ideiglenes kiállításon. Az építkezés folyamán a 47 kilométernyi dokumentumanyag a terv szerint három évig, a valóságban négy évig volt részlegesen hozzáférhető az olvasók számára. 32 kilométernyi anyagot két hatalmas hangárban helyeztek el, részleges nyitva tartással, igen rövidített kölcsönzési idővel (6/24 óra), csak néhány tucat olvasói ülőhellyel. Ennek ellenére a könyvtárosok mindent megpróbáltak megtenni az olvasói igények kielégítéséért. (Az új Strasbourgi Nemzeti Egyetemi Könyvtár; ref.: Pajor E.)

Hírforrás:
Humanus