A egyetemközi “Library and Information Studies MSC” szak – továbbképzési forma. A két féléves képzés után felsőfokú könyvtár- és információs szakértő címet kap a végzős, ami után az egyetemet is végzettek a könyvtárban végzett munka mellett a tudományos elmélyülést segítő tanfolyamon vehetnek részt, és tézisük elkészítése után mesterfokozatot (MSc) szerezhetnek. A két féléves egyetemi képzés gyakorlatközpontú. Ez a forma először a bécsi egyetemen – az ÖNB-vel kooperálva -, 2005-ben az innsbrucki, 2006-ban pedig a grazi egyetemen indult el. (2006-ban a három egyetem együttműködési szerződést kötött.) Bécsben évente, Innsbruckban kétévenként, Grazban háromévenként indul a képzés olyanok számára, akik már ilyen munkakörben dolgoznak. A képzésnek 100 napos gyakorlat is a része. A záródolgozat mindig egy gyakorlati jellegű projekt megírása. 2005-től a végzetteket szövetségi alkalmazottként ismerik el a könyvtárakban.
A tanulmány ezután azt ismerteti, hogyan alakult a Master of Science Library and Information Studies megnevezésű képzés 2009 és 2013 között Bécsben, Grazban, Innsbruckban és Salzburgban, majd a 2004-ben indult, féléves Könyvtár, információ és dokumentáció tanfolyamot és a hároméves Levéltári, könyvtár- és információ-asszisztensi képzést mutatja be
Zárásképpen az ÖNB harmincféle 1-2 napos továbbképzéséről, majd a 2015-ben a képző egyetemek és az ÖNB közös szervezésében induló két posztgraduális kurzusról esik szó. (Áttörés a könyvtárosképzésében. Újítások Ausztriában; ref.: Murányi L.)
Humanus