Október 3-án érkeznek egy hónapra a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok. A múlt héten megtörtént a pályázatok bírálata. — Az Országgyűlési Könyvtár ötödszörre szervezi meg a Könyvtár, ami összeköt programot, amely határon túli és inneni könyvtárosok kapcsolatépítését segíti; ez évente 8-10 főt jelent. Az érkező kollégák 2014-ben például az Országgyűlési Könyvtárban, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Könyvtárában, a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtárában és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban kaptak elvégzendő feladatokat, valamint könyvtárakat látogattak és előadásokon vettek részt. Redl Károly projektgazda szerint nem könnyű egy ilyen program tényleges hatását vizsgálni, ugyanis a “haszon” általában nem azonnal csapódik le, és az így szerzett ismeretek, kapcsolatok több év alatt fordulhatnak termőre. Ilyen eredmény lehet például a részvevők által néhány éven belül megjelentetett tanulmány is, mellyel egyértelmű kapcsolat nehezen mutatható ki, ugyanakkor a közvetett hatás okkal feltételezhető. Ugyanakkor a szervezők törekednek arra, hogy a közvetlen és a vélelmezhető hatásokat is dokumentálják. (MG)
Az eredményekről egyebek mellett a Könyv Könyvtár Könyvtáros is beszámolt az utóbbi években:
2011.: link
2012.: link
2013.: link
YouTube – 2014.: link ; link
KIT-információ