49 ezres civil képarchívum sikere vs. közgyűjteményi cselekvésképtelenség?

Az 5 éve indult Fortepanon jelenleg mintegy 49 ezer régi kép között lehet böngészni, az archívum alapját az a nagyjából 5 ezer felvétel adta, amelyek a két alapító. Tamási Miklós és Szepessy Ákos 25 év alatt, jórészt lomtalanításokon szedett össze. A kizárólag magánadakozásokból működő oldal népszerűsége folyamatosan nő, a kezdetben csak ‘családi képekből’ (nagyszülők elfeledett albumjaitól lelkes amatőrök művészi megnyilvánulásáig) építkező alapítók figyelme nemrég fordult az intézetek, múzeumok mélyén megbúvó fényképek felé. A közgyűjtemények azonban jellemzően nem igénylik a Fortepan ‘szolgáltatását’: hol a jogszabályok, hol elvi megfontolások miatt zárkóznak el az együttműködéstől. Az utóbbi például azt jelenti, hogy a képfelhasználásnak ezt a kontrollálhatatlan módját ‘herdálásnak’ tartják. Míg ugyanis a Fortepanról a képek ingyenesen letölthetők, forrásmegjelöléssel újrafelhasználhatók, a közgyűjteményi fotótárakban, beleértve az MTI-ét is, még a szerzői joggal nem rendelkező képek sem ilyenek.
Ellenérvként az szokás felhozni, hogy a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (Buváti) 40 ezer darabos — az Uvatervhez hasonló, a városképi változásokat dokumentáló — fotógyűjteményéből, amely egy ajándékozási szerződéssel került 1996-ban a Budapesti Történeti Múzeumba, ma online semmi sem látható. Nyitottak viszont az egyházi és egyetemi levéltárak, a közelmúltban például a Semmelweis Egyetem anyagát digitalizálták.

Hírforrás:
HVG 13. sz. p. 42-44
Régebbi hírforrás(ok): Nagy szakadék tátong a felhasználók és a közgyűjtemények ‘kereslet-kínálata’ között I. link Fortepan — Amatőr fotógyűjtemény a weben link