Az Iszlám Állam fegyveresei kifosztották az észak-iraki Moszul központi könyvtárát, csupán az iszlám szövegeket tartalmazó írásokat hagyták meg, minden más irodalmat eltávolítottak, írja az MTI. Az eset egy hónappal ezelőtt történt, de csupán most derült fény a történtekre az AP amerikai hírügynökség jelentéséből.
Egy magát megnevezni nem akaró szemtanú elmondta, hogy a szakállas, hagyományos afgán öltözetet viselő fegyveresek liszteszsákokba pakolták a számukra idegen könyveket, gyermekmeséket, versköteteket, filozófiai értekezéseket, sporttal, egészségüggyel és tudománnyal foglalkozó műveket. A mintegy kétezer könyvet hat teherautóval szállították el.
Index