És hogyan értenek szót egymással a különböző életkorú könyvtárosok?

Egy online felmérés szerint nem zökkenőmentes a fiatalok és az idősebbek közötti együttműködés a munkahelyeken. Öt generációt kérdeztek meg — érdekes hogy mit mondtak magukról, és a többiekkel való kapcsolatukról:
– veteránok (vagyis az 1925-1944 között született generáció még dolgozó tagjai)
– baby-boom generáció (1945-1964 között születettek)
– X generáció (1965-1981 között születettek)
– Y generáció (1982-1994 között születettek)
– Z generáció (1994 után születettek), tagjai most lépnek a munkaerőpiacra, de többségük még diák.
Átlagosan a válaszadók negyede számolt be arról, hogy kifejezetten nehézkesnek érzik a közös munkát valamelyik másik korosztályhoz tartozókkal. A legnagyobb arányban (37 százalék) a veteránok találták nehéznek az együttműködést, a legkisebb arányban pedig a legfiatalabbak, az Y és a Z generáció tagjai (9, és 7 százalék).
A felmérés szerint a harmincas és negyvenes éveikben járókkal a legkönnyebb együtt dolgozni. Érdekesség, hogy a harminc éven aluliak sokkal nehezebben tudnak együttműködni egy ötven feletti kollégával, míg az idősebbek számára kisebb problémát jelent, hogy – legalábbis szerintük – jól szót értsenek a fiatalabb kollégákkal — írta Lerf Andrea kutatásvezető.

Hírforrás:
Hír24