A Huddersfield Egyetem évek óta vizsgálja a könyvtár és az általa nyújtott elektronikus információforrások használatát. Ennek során megállapították, hogy vannak jellemzően intenzívebb, illetve kevésbé intenzív könyvtárhasználó szakok, majd felmerült az a kérdés, hogy vajon a könyvtárhasználat mértéke és a hallgatók tanulmányi előmenetele, eredménye között van-e összefüggés. Ennek vizsgálata már a kutatás elején összefüggést mutatott az eredmények és mind a kölcsönzések, mind az elektronikus források használatának gyakorisága között. Noha ok-okozati összefüggés nem mutatható ki, hiszen a tanulmányi előmenetelt számos más ok és körülmény befolyásolja (a hallgató személyiségétől pillanatnyi élethelyzetén át az oktatás minőségéig), az eredmények az oktatókat arra késztették, hogy jobban ösztönözzék a hallgatókat a könyvtár használatára.
Összegezve megállapítható, hogy a kölcsönzések, illetve az elektronikus források használata és a tanulmányi előmenetel között statisztikailag szignifikáns összefüggés van (intézményenként, szakonként eltérő, de mindenhol megállapítható mértékben). (ref.: A Library Impact Data projekt: van-e kapcsolat a könyvtárhasználat és a hallgatói teljesítmény között?; Mohor J.)
Humanus