Olcsó közmunka a kultúrában — több mint négyezren jutottak munkához

Több mint négyezren jutottak munkához az ősszel indult kulturális közfoglalkoztatási program keretében, amely a közmunkások mellett területi koordinátorok és asszisztensek számára is feladatot biztosít. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló kezdeményezés jelenleg félidőnél jár: valódi eredményeket és tapasztalatokat április 30-a után fogalmazhatnak meg a szervezők.
A kulturális közfoglalkoztatási program előzményének tekinthető a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban, illetve az MTVA-nál digitalizálási és archiválási feladatokat ellátó közmunkások alkalmazása. Ennek ellenére a tervezet elfogadását széleskörű felmérés előzte meg, melynek során csaknem15 ezer közművelődési intézmény és önkormányzat, civil és művészeti szervezet jelezte igényeit, javaslatait.
A program tervezete szerint 1263 településen, 3706-an jutottak munkához közfoglalkoztatottként, mellettük 160 területi koordinátor és 134 asszisztens dolgozik, a legalább érettségivel rendelkező közmunkások pedig képzésben is részt vehetnek, mely az NMI szerint segítheti későbbi elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon.

Hírforrás:
Kultúra