Kávézgatok, fellapozok magazinokat. Kikapcsolok. Mindig eszembe jut, hogy egyetemistaként valóban a fél életemet itt töltöttem: minden délután könyvtáraztunk. Egy külön univerzum volt ez, ahol akár a mai napig tartó barátságok szövődtek. Már akkoriban — és még bőven az internet elterjedése előtt voltunk — kongatták a vészharangokat, de akkor még ‘csak’ az volt a baj, hogy egyre kevésbé számított népszerű időtöltésnek az olvasás.
Mindez persze számokban is kimutatható: egy friss felmérés szerint Magyarországon 2007 és 2013 között tizennégy százalékkal esett vissza a könyvtárak használata, szemben az európai négyszázalékos átlaggal. Ez azért is érdekes, mert egy könyvtárosi alapigazság szerint válságban népszerűbbek a könyvtárak, hiszen e helyeken, amelyek egyre hangsúlyozottabban információs központokként is működnek, gyakran könnyebb segítséget találni. Egy másik felmérés azt mutatta ki, milyen könnyű a tudás szentélyeiben ismerkedni, például a brit románcok igen nagy százaléka alakul az olvasóteremben. Nem is csoda, a közös érdeklődés, illetve az, hogy ártatlan kérdéseket gyakorlatilag bárkinek feltehetünk, ugyancsak megkönnyíti az ismerkedést. De azért a tuti tipp — ami miatt sosem bánom igazán a késedelmet — a kassza előtti flört. A témán legalább nem kell gondolkodnunk.
Metropol