Gyakori hiba, hogy a könyvtárak — monokultúrát teremtve — az ismeretszerzés útjai közül az olvasásra helyeznek csak hangsúlyt (pénzt, paripát, időt). Pedig ott lenne még […]
Így lehet könnyen keresgélni a twitteres üzenetek között
Kereshetővé tette a Twitteren eddig megjelent összes bejegyzést egy Topsy nevű kaliforniai vállalat. A vállalkozás indexelte a mikroblog-szolgáltatón megjelent üzeneteket, és ezzel egy keresőmotort hozott […]
Nem egyesül a holland nemzeti levéltár és nemzeti könyvtár — együttműködnek
Több éves előkészítés után végül a holland oktatási, kulturális és tudományos ügyek minisztere, Jet Bussemake döntése értelmében leállították a nemzeti levéltár és a nemzeti könyvtár […]
Legnagyobb visszatartó erő a könyvtár rossz imázsa — a gyerekkori szocializáció viszont motivál
A német közkönyvtárakat 24 millióan látogatják évente, és majd 8 millió a beiratkozott olvasók száma. A könyvtár tehát a leginkább használt kulturális intézmény Németországban. Erre […]
Az adománygyűjtés a középvezetőknek is feladata
A Purdue University Libraries (Indiana) munkatársainak a bevezetője rögzíti, hogy az állami támogatás ma már nem elegendő a különböző projektek lebonyolítására és a szükséges fejlesztésekre. […]
Bizarr utcai könyvtárat építettek
Ideiglenes könyvtárat építettek Lettországban a rigai Műszaki Egyetem diákjai. Az átmeneti megoldás látványosra sikeredett, többen a csodájára járnak az olvasótoronynak. Hírforrás: Bors
Manipulálják-e a szavazók összebeszéléssel a KIT-szavazást?
‘Manipulálják-e a szavazók összebeszéléssel ezt a szavazási lehetőséget?’ — volt a KIT múlt heti kérdése. A nem reprezentatív válaszok megoszlása: 31 – Nem hinném 7 […]
Mostantól szabad a torrent?
Nem törvénysértő ezentúl a magáncélú letöltés és megosztás sem — mondja az új Büntető Törvénykönyv. Rosszul lett a szabály megfogalmazva, érdemben semmi nem fog változni […]
L. Simon: képesítés nélkül is ki lehetne nevezni könyvtárigazgatókat
Képesítés nélkül is kinevezhetővé tenné a múzeumok, könyvtárak, és közművelődési intézmények élére pályázókat L. Simon László és Gyimesi Endre fideszes politikusok egy módosító indítványukban. Az […]
6 tipp, hogyan ne viselkedj munkahelyi hibázás esetén!
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik? Ugye ismered? Igen, van benne valami igazság, de ez abban a rettenetes helyzetben, amikor elkövettél egy hibát a […]