Befejeződött a Hungaroton-archívum digitalizálása

A kiadó utolsó szalagos felvételeinek digitalizálása során több meglepetést okozó kincsre bukkantak – hangzott el a Hungaroton sajtóbeszélgetésén. Elmondták, hogy a közelmúltban két felvételük kapott elismerést, az év végéig pedig nyolc új CD jelenik meg.
Elkészült a Hungaroton internetes zeneáruházának angol nyelvű katalógusa, és teljesült a közönség másik kívánsága is: immár nemcsak mp3, hanem FLAC formátumban is beszerezhetők a zeneművek – mondta el Porkoláb Péter ügyvezető igazgató. Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton Music vezetője arról beszélt, hogy a klasszikus zene hívei még mindig jelentős számban tartják fontosnak a CD-vásárlást. Némi ‘apály’ után az év végéig még nyolc friss kiadványuk jelenik meg. A Fotexnet kutatásokat végzett: a közönség bestsellers listáján változatlanul Bach, Beethoven és Mozart szerepel az élen, ezért a sztenderd repertoár népszerű darabjait felveszik fiatal vagy specialista előadókkal. Így készült el például Rohmann Ditta Bach három cselló szvitjét tartalmazó felvétele, és három másik szvitet is rögzítenek a közeljövőben.

Hírforrás:
Sg.hu