A könyvtáron belül különböző szintjei vannak a dokumentumokhoz (és különösen a nagy értékű dokumentumokhoz) való hozzáférésnek. A következő csoportokat lehet megkülönböztetni: igazgatók és más adminisztratív vezetők, szakképzett könyvtárosok és egyéb személyzet, részfoglalkozásúak és alkalmi munkatársak. A tolvajok között lehetnek olyanok is, akik csak időlegesen férhetnek hozzá az állományhoz (pl. portások, szolgáltatók, önkéntesek, diákmunkaerők). A belső elkövetők képesek felderíteni a biztonsági réseket, és megtalálni a még nyilvántartásba nem vett anyagokat, illetve törölhetnek bizonyos dokumentumokat a hagyományos vagy elektronikus nyilvántartásból. Belülről ismerik a biztonsági előírásokat (sokszor ők is hozták létre ezeket). A cikk kritikai áttekintést ad az eddigi vizsgálatokról, majd ismerteti a könyvtári lopásokat szisztematikusan dokumentáló Library Theft Database (LTD) adatbázist.
Belsőnek azokat a lopásokat tekintették, amelyekben az elkövető jól ismerhette az intézmény alaprajzát, megbíztak benne: belső dolgozó volt, külső, de a személyzet által jól ismert látogató (pl. karbantartó, biztonsági cég kapcsolattartója).
Az intézmények biztonsági rendszereinek felállítása növelte a belső lopások arányát (azzal, hogy a védett állományokhoz ezután inkább a belső munkatársak férhettek hozzá). A belső elkövetők között kétszer annyi a nem hivatásos dolgozó, mint amennyi a szakképzett könyvtáros. Figyelemre méltóak az olyan esetek is, amikor a könyvtárral szerződéses viszonyban álló szakember vagy a könyvtáros házastársa az elkövető. A hivatásos könyvtárosok aránya a különböző korrekciók elvégzése után 10%-ra csökkent. A szerzők végezetül a biztonsági rendszabályok felülvizsgálatának fontosságára hívják fel a figyelmet. (ref.: Mándy G.)
Humanus