Még nem volt magyar első trombitása a Berlini Filharmonikus Zenekarban. Velencei Tamás személyében az első hazánkfia a pozícióban. Mint rádióinterjújában elmondta:
Tervezés:
– félve merte fiatalon bevallani, hogy ebbe a zenekarba vágyik, vagy hogy a Carnegie Hallban lép fel; most már tudja, hogy nagyot kell álmodni.
Támogató környezet:
– sokat köszönhet magyar és tengerentúli mestereinek
– a zenekarnál a jó kiválasztás és a támogató környezet hatására 90%-os a beválási arány.
Teljesítmény:
– itt az első próba olyan szintű, mint otthon az első koncert
– folyamatos, sokórás gyakorlás kell minden nap
– alapvető a transzponálási képesség (bármikor, bármely más hangnemben el kell tudni játszani a dallamot)
– a zenekarban kevés a német származású: nem a nemzetiség, hanem a minőség számít.
Kihívás, mint motiváció
– a Scorpions együttessel játszottak együtt, nagyon inspiráló volt
– más műfajokba is gyakran elkalandoznak, gyakran örömzenélnek
Tudásátadás:
– a zenekari kollégák figyelik, és támogatják egymást jótanáccsal, kritikával
– rendszeresen oltat, tanítványai vannak, igyekszik átadni az implicit tudást is. (MG)
Mikulás Gábor