A 80-as és 90-es években tanulmányok számoltak be arról, hogy a képernyőn való olvasás 20-30%-kal lassúbb folyamat, mint a nyomtatott könyvben. Az e-könyv olvasók megjelenésével ez az arány 6-10% közé csökkent, de 2010-ben már ennek a különbségnek az eltűnéséről is beszámoltak a kutatások. Ha az életkorok felől közelítjük a témát, a digitális bennszülöttek és bevándorlók fogalmával találkozunk, amely szerint az új média használata a beleszületettek számára jóval könnyebb, mint az idősebb beletanulóknak. Több kutatás szerint a képernyőn mindenki lassabban olvas, mint a könyvben, és bár nincs jelentős eltérés a kétféle olvasás között a minőségben és a megértésben, az emberek 85%-a továbbra is a nyomtatott verzióhoz kötődik, és az elektronikus szöveget is kinyomtatja. A képernyős olvasáskor a figyelem szétszórtabb, nemcsak a szöveget látjuk a látómezőben, hanem sok minden mást is a képernyőn vagy a háttérben — megnyitott ablakokat, ikonokat, kereteket stb.
Nem tudjuk, hogy azok a médiatípusok, amelyekről olvasunk, hatással vannak-e az információknak a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába való átkerülésére. Ennek kutatásában került sor a huszonévesek és a szüleik elektronikus és nyomtatott folyóirat-olvasási készségeinek összehasonlító vizsgálatára.
A különbség a két generáció között létezik, de nem az olvasásban, hanem más kommunikációs szituációkban jelentkezik. (ref.: Prókai M.)
Humanus