Rab Árpád, az Információs Társadalom és Trendkutató Központ igazgatója szerint az ‘információs írástudás’. Lényege, hogy az emberek felismerik, nekik mely információ hiányzik, és ezt képesek begyűjteni, majd felhasználni. Például: valaki felismeri, hogy nyelvet kell tanulnia ahhoz, hogy jobban boldoguljon; elsajátítja — akár a digitális írástudására támaszkodva ?, majd jobb állást talál. Míg azonban a digitális írástudást jelentő eszközhasználati készségben Magyarország nem áll rosszul nemzetközi összehasonlításban, addig az információs írástudás nálunk nagyon alacsony.
Az igazgató arra is felhívja a figyelmet, hogy a digitális írástudásban két nagy törésvonal is fellelhető, s ezek háromfelé osztják a magyar társadalmat. Egyrészt a fő szakadék az eszközöket és az internetet használók és nem használók között húzódik, a másik pedig az eszközöket és az internetet értékteremtő módon használók, illetve az ?öntudattalan? felhasználók között mélyül.
Z. Karvalics László (Szegedi Tudományegyetem): A fenti tágabb kontextust szem előtt tartó konklúzióra jut Z. Karvalics László, a Szegedi Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének docense is. Szerinte a digitális írástudás önmagában nem sokat jelent. Számos dimenziója van ugyanis a fogalomnak, s inkább azt kell megvizsgálni, hogy a digitáliseszköz-használatnak, illetve -környezetnek éppen melyik aspektusát alkalmazzuk. Ma már ugyanis szinte minden tevékenységünk a digitális térben zajlik, s az írástudás nem korlátozódik kizárólag a digitális eszközök használatára.
IT Business