Banki válságmenedzser — önkormányzati (és könyvtári?) gondokra

Csaknem egy éve járta be a hír a magyar sajtót: a Raiffeisen Bank ‘jelöltjét’ választotta meg Szentendre város új alpolgármesterének, hogy vele hozassa rendbe saját pénzügyeit.
Emiatt érkezett a városba Polányi Sándor, aki korábban a Herendi Porcelánmanufaktúránál és a Magyar Telekom bolgár érdekeltségénél is válságmenedzserként dolgozott. Feladatának a város és az önkormányzat tulajdonában lévő cégek működésének racionalizálását, és a fizetőképesség megtartását tekintette. Abból indult ki, hogy egy önkormányzat is gazdálkodási tevékenységet folytató szervezet, ebből a szempontból nincs különbség egy professzionálisan működő vállalat és egy önkormányzat között. A célok viszont különbözőek, előbbit jellemzően a profitcél, utóbbit a városi jólét fenntartásának szándéka mozgatja.
A máshol már bevált módszerek működőképesnek bizonyultak az új környezetben is, köszönhetően annak, hogy például az esztergomi példától eltérően könnyen meg tudták teremteni hozzájuk a politikai akaratot. Polányi elmondása szerint az önkormányzat képviselőtestülete megértette, hogy a város pénzügyeinek rendbetétele nem halogatható tovább,

Hírforrás:
Pénzcentrum