Összesen 17,6 milliárd forintot szán a kormány 2013-ban a múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatok finanszírozására, ebből jelentős összegek az átalakuló megyei kulturális intézményrendszernek jutnak majd — közölte hétfőn L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.
Sokkal bonyolultabb a helyzet a megyei könyvtárak esetében, mert ezeknél többféle fenntartói konstrukció is létezik — közölte az államtitkár. Az új rendszerben a korábbi megyei könyvtárak finanszírozását szintén a megyeszékhelyek önkormányzatai veszik át; azokon a településeken, ahol a megyei mellett városi könyvtár is működött, intézmény-összevonásokat hajtanak végre — ismertette a tervezetet.
Mint elmondta, a megyeszékhelyi könyvtárak működtetésére jövőre 2,85 milliárd forint jut, ezek kistelepülési feladatellátására azonban külön 1,7 milliárd forintot szánnak; ez az összeg magában foglalja majd az eddigi 200 millió forintos mozgókönyvtári normatívát is. A közművelődés területén az államtitkár beszámolója szerint meg akarják erősíteni a megyei feladatellátást, ez azonban nem megyei művelődési központok fenntartását jelenti, hanem elsősorban a szakmai felügyeleti rendszer működtetését; erre 1,1 milliárd forint szerepel a költségvetésben.
MNO