Az ECTO Montrealban az egyik legismertebb coworking közösségi tér. Az önálló munkavégzőknek kínál egy hatalmas, munkaasztalokkal, irodai bútorokkal berendezett nyitott teret, melyet kiegészítettek egy kis konyhasarokkal, szalonnal és a megbeszélésekre, gyűlésekre alkalmas teremmel. Az elektronikus közös munka San Franciscóból indult az informatikusok köréből, akik munkáját kedvezően befolyásolja a folyamatos kapcsolattartás, közös megbeszélés. Napjainkra már több mint 400 ilyen található az amerikai kontinensen. A fab labokban, a bárki számára elérhető, nyitott közösségi műhelyekben mindenki elkészítheti saját tárgyát, ugyanakkor tanulhat a másiktól, vagy taníthatja a másikat. Szerszámok, gépek, informatikai, 3D eszközök, szinte minden megtalálható itt, ami a személyes vagy a közösség számára készítendő tárgy megalkotásához szükséges. E terekben igazán érvényesül az Amerikában nagyon elterjedt ‘csináld magad’ szemlélete. E helyek is számos nagy nyomtatott vagy digitalizált dokumentum gazdái, mégsem nevezhetjük őket könyvtáraknak.
Montrealban 2010-ben nyitotta meg kapuit az ún. ‘populáris egyetem’ azzal a céllal, hogy az iskolai környezettől függetlenül, kellemesebb környezetben, oldottabb hangulatban tanulhassanak a diákok, akiknek semmilyen kötöttségük nincs itt. Sem költségek, sem órára járási, vizsgázási kötelesség nem terheli őket. Helyette a tudásmegosztás és a tanulás vágya tartja össze a csoportot, melyet önkéntes tanárok tanítanak bárokban, kávézókban, művészeti galériákban.
Mindezt látva talán célul lehetne kitűzni, hogy a könyvtárosok e kezdeményezésekben aktívabban vegyenek részt, hiszen gazdag kompetenciakészletük van nemcsak az információ kezeléséhez és szétsugárzásához, hanem a különféle kultúrájú emberekkel való bánásmódhoz is. Ugyanakkor az e közösségekben szerzett tapasztalat és emberi kapcsolat segíthetné az ő munkájukat is, ami a könyvtári terek hasznosítását, kialakítását illeti. (ref.: Pajor E.)
Humanus