Kiszámíthatóan biztosítjuk lemaradásunkat?

Láttam az 5-ös autópályán azokat a smiley-arcokat, amelyek az elterelés végének távolságát jelzik — egyre derültebb arcokkal derítve az autósokat. Emlékeim szerint 7 éve láttam ilyet először Ausztriában. Költsége arányaiban elhanyagolható. Mókás volt látni a körforgalmak terjedését is, melyek kb. 30-40km/éves sebességgel haladtak Kelet felé az országban annó. Ahogyan a könyvtári technikák is lassan teret nyernek nálunk. Van, ahol mén ma is magas mellvédet emelnek a használó és a könyvtáros közé (ld.: link ), van, ahol semmi nem akadályozza az egymásra látást. Felmerülhet bennünk a megkésődés oka: ha látjuk a nyugati trendet, és sok évtized tapasztalatából tudjuk, hogy előbb vagy utóbb ide fog érni, miért nem vesszük át nagy levegővétel kíséretében a legfrissebbet? Mert saját agyunk nem képes rá? Vagy ha átvettük, akkor még évekig nyafogunk, és lerontjuk az új eljárás hatását; bizonyítva igazunkat ‘mi előre megmondtuk, hogy nem lehet…’ Stratégiáink énképünk megőrzésére, a látszatkontroll megtartására, 10-15 éves szakmai lemaradásunk fenntartására és a használók elriasztására.